VÁROSI SÉTÁK
A KÉK szinte legelső programja egy városi séta volt ’Ipari Expedíciók I. rész’ néven 2006. szeptemberében, ahol több kevésbé ismert ipari épületet látogattak meg a jelentkezők; egy víztornyot és egy malmot. Azóta több száz sétát levezettünk, és ma is az egyik legnépszerűbb programsorozatunk, de vajon miért?

A séták sokfélék lehetnek, mi alapvetően épületbejárásokkal vagy tematikus túrákkal foglalkozunk, ezen belül is olyanokkal, melyeknek van valamilyen aktualitása, vagy különlegessége. Maga a városi séta műfaja valószínűleg azért is népszerű, mert kortól, tudástól függetlenül mindenkinek nyújt valamit, hiszen mozgás közben megismerni egy épületet vagy városrészt egészen más mint olvasni róla, de mi mégsem ezért szeretjük igazán.

A Városi Séta számunkra egy olyan edukációs műfaj, aminek keretében laikusok számára is érthető keretek között lehet építészeti vagy urbanisztikai kérdésekről beszélgetni, vitázni. A vizuális kultúránk és környezetünk megismerésére és megértésére irányuló tevékenység a KÉK-nek egy különösen fontos missziója, a séták jó lehetőséget biztosítanak ennek megvalósítására. Egyrészt a környezetünk építése, anyagok, formák használata szoros kapcsolatban áll a társadalmi, politikai és gazdasági folyamatokkal, így minden korban releváns kérdéseket feszeget. Másrészt ahogyan az iskolában tanítják a versek, szépirodalmi művek értelmezését, ugyanígy tanítható és közelebb hozható minden városlakó számára a saját épített környezetének megértése.

Utóbbit nagyon kritikusnak gondoljuk, mivel hiszünk abban, hogy ha a városlakók jobban értik saját környezetüket, tudatosabban is tudnak részt venni annak formálásában, ezáltal a városok és jövőnk formálásában is.

KAPCSOLAT

Kortárs Építészeti Központ
1111 Budapest
Bartók Béla út 10-12.

info@kek.org.hu
+36 30 522 5994