2005-ben fiatal építészek és a városi élet körforgásában aktív kreatívok kezdtek el szerveződni, hogy elmozdítsák az építészetet a nyilvános érdeklődés felé és párbeszédet kezdeményezzenek az építészetről, a városról és annak kultúrájáról. Ezeken a beszélgetéseken hamar összegyűlt számtalan hiánypótló programötlet és nyilvánvalóvá vált, hogy nem csak az építészeti közegben formálódott meg az igény egy nyitott és interdiszciplináris kulturális színtérre, mely ekkor Budapesten különösen hiányzott. Az építészeti központ gondolata is ekkor fogant meg, aminek megalakulása a Nefelejcs utcai Róth Miksa Emlékház üres épületének a belakása és a KÉK kiáltvány megszületése - amivel a KÉK alapítói az Építészbálon bombázták a szakmát - után megállíthatatlanná vált..
A nyilvánosság előtt először a 2006-os Múzeumok Éjszakáján nyitotta meg kapuit a KÉK, amely egy rövid, de nagyon fontos időszak volt a szervezet életében.

Az első pillanatoktól kezdve meghatározta a KÉK szellemiségét az önkéntes, szakmai érdeklődésre épülő közössége, a kulturális és társadalmi nyitottsága, az együttműködések kialakítása és a szakmák közötti interdiszciplinaritás. Ezek a szempontok 15 év után sem vesztettek jelentőségükből, ma is ugyanúgy érvényesek, annak ellenére, hogy a KÉK missziója 15 év alatt megváltozott, hiszen az első kiáltványban szereplő célok mára többnyire megvalósultak.

2020-ra a KÉK Közép-Európa építészeti kultúrájának egyik meghatározó szereplője lett, mely céljaiban előre tekint a digitalizáció és technológia, fenntarthatóság és részvétel felé, de alapjaiban továbbra is a közösség, nyitottság és interdiszciplinaritás erejére támaszkodik.